2014. december 6., szombat

Búcsú

Drága egykori olvasók!

Először is restellem, hogy ennyire elhanyagoltam az oldalt, hiába ígértem meg az ellenkezőjét. De egyszerűen nincs időm és energiám már ezzel foglalkozni. Azt hiszem itt az ideje, hogy búcsút mondjak a blogger világának - lehet, csak ideiglenesen, lehet végérvényesen. Ezt előre nem tudom megmondani, sok minden áll még előttem, és úgy érzem 18 éves fejjel nem ezzel kellene foglalkoznom, hanem az álmaimat kergetni. Hiába szeretek írni, egyelőre jegelem a témát, - gondolom ez már feltűnt nektek.. - de úgy éreztem fairnek, ha ezt egy bejegyzésben megerősítem, és pontot teszek a végére.
Köszönöm, hogy itt voltatok velem ez alatt az utazás alatt, és megoszthattam veletek Teddy és Harry történetének egy kis töredéket. Remélem nem utáltok nagyon, amiért a levegőben lógva hagytam a szálakat, és szeretném a képzeletetekre bízni a karakterek jövőjét - úgyis mindnyájan sejtitek, mi történt volna a legvégén..
Még egyszer köszönök nektek mindent, csodásak vagytok!

Xoxo,
Riley C.

2014. május 18., vasárnap

Életjel #5


Drága Olvasó!


Nagyon régen nem jelentkeztem új bejegyzéssel, amit iszonyatosan sajnálok. Sajnos nem úgy tűnik, hogy tudnék a történetre koncentrálni jelenleg. Egyszerűen nem tudom szavakba, mondatokba önteni a gondolataimat.
Tehát két lehetőség maradt: egy bizonytalan ideig tartó szünet vagy egy "segédíró" (nem is tudom, mi lenne a helyes kifejezés erre) felvétele - már ha érdekelne-e egyáltalán valakit. Ha véletlenül akadna jelentkező, az kommentben jelezze szándékát!:)
Még egyszer elnézést kérek a nagy kihagyásért és a megértéseteket kérem, de egyelőre nem tudom mi legyen a sorsa a blognak. Ígérem, hamarosan jelentkezem a végleges döntéssel!

Xoxo,
Riley C.

2014. március 30., vasárnap

Chapter 10. - Surprise

Drága Olvasó!
Itt vagyok, ahogy ígértem! Nos, ez a rész nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztem, de nem akartam tovább húzni az időt. Remélem nagyon nem múlja alul az elvárásaitokat, köszönöm a türelmeteket, és nagy szeretettel köszöntöm az új olvasókat!

Xoxo,
Riley C.



Theodora Medwin
New York, 2013. március 2.


Mire visszaértem az asztalunkhoz Blake-nek már hűlt helye volt, így sóhajtva huppantam le az eddigi székemre. Az arcomat a tenyerembe temettem, s próbáltam kiűzni a fejemből Zayn keserű tekintetét és Eleanor zokogását. Bármennyire is igyekeztem, az erőlködéseim hiábavalónak bizonyultak. Valamit tennem kellett, nem bírtam nyugton ülni, amikor tudtam, hogy mi is történik a legjobb barátaimmal. Ezért hamar felpattantam a székemből és Zayn keresésére indultam. Bele se gondoltam, hogy hogyan fogok a szemébe nézni ezek után, hiszen akaratlanul kihallgattam a beszélgetésüket Eleanor-ral. De abban viszont biztos voltam, hogy szüksége volt rám a történtek után, legalábbis erősen reménykedtem benne. Tanácstalanul mászkáltam fel és alá a teremben, mint egy kóbor kutya, amikor végre megpillantottam őt. Éppen a kabátját vette fel, s a kijárat felé tartott, így gondolkodás nélkül futásnak eredtem – már amennyire a magassarkúm engedte.  A kilincset szinte kirántottam a helyéről a nagy rohanásom közepette, s teljes erőmből löktem ki az ajtót magam előtt. Kapkodva néztem szét a környéken, de nyomát se láttam a jól ismert férfinak, így sóhajtva dőltem neki a falnak. Vajon hova lett? Képes lenne köszönés nélkül eltűnni az eljegyzési partimról? Hiszen tudja, hogy mennyire fontos számomra ez a nap! Homlokomra csapva halásztam elő a táskámból a telefonomat, s azonnal tárcsáztam a számát. Kicsengett, de nagyon úgy tűnt, hogy nem tervezte felvenni a készüléket. Már éppen feladtam volna a próbálkozást, amikor meghallottam a csengőhangját – amit nem is olyan régen én változtattam meg - a közvetlen közelből. Kíváncsian követtem az ismerős dallamokat, amik végül elvezettek Zayn-hez. Ott ült az épület melletti sikátorban, az oldalsó, személyzeti bejáró lépcsőjén a telefonjával a kezében és cigarettával a szájában. Arca gondterheltnek tűnt, miközben a képernyőt vizslatta, erősen gondolkodhatott valamin, hiszen egészen addig nem vette észre a jelenlétem, amíg meg nem szólaltam.
- Megvártad volna, amíg a rendőrséget értesítem? - vontam fel a szemöldököm és összefontam magam előtt a kezem. Egy olyan szokás, ami valószínűleg Eleanor-ról ragadt rám. Zayn értetlenül kapta fel a fejét a hangomra, s egy aprót rázott rajta.
- Teddy? Mit keresel te itt? - kérdezte miután kifújta a cigaretta füstjét a szájából.
- Téged követtelek - válaszoltam vállat vonva. - Szóval te mit keresel itt? - sóhajtva nézett rám, amint letelepedtem a mellette lévő üres helyre.
- Azt hiszem te is nagyon jól tudod, hogy mit keresek itt - suttogta alig hallhatóan, s tovább mérgezte magát.
- Tehát igazak a sejtéseim? - tettem fel a kérdést, amire nemleges választ reméltem. De csalódnom kellett, amikor Zayn a távolba meredve aprót bólintott. - Kitalálunk valamit, megígérem - feleltem, s a vállára hajtottam a fejem. Kirázott a hideg, amikor megcsapott a még fagyos márciusi szél, és Zayn még jobban szorított magához.
- Tudom, - súgta és elnyomta a csikket - tudom.


***

Már egy ideje csendben ültünk kint, s hallgattuk azt a várost, amelyik éjszaka sem alszik, amikor a némaságot megtörve megszólaltam.
- Teljesen megértem, ha nem akarsz tovább maradni, és egyáltalán nem fogok érte haragudni, ha most elmész - hadartam, Zayn pedig hitetlenkedve nézett rám, és azonnal tiltakozásba kezdett.
- Ne butáskodj, Teddy! Tudom, hogy mennyire fontos neked a mai nap, és az lehet, hogy te nem haragudnál meg rám, de én sohasem tudnám megbocsátani magamnak, ha nem maradnék itt most veled - a válaszával mosolyt csalt az arcomra, és bebizonyította, hogy ő lesz az a férfi, aki sosem fog csalódást okozni nekem. - Most pedig kisasszony, - pillantott rám komolyan - ideje bemenned, mielőtt megfáznál! - kivételesen nem ellenkeztem, - hiszen a Zayn-től elkobzott kabátban is vacogtam - s a szavait megfogadva indultam el a bejárat felé. Hátra se kellett néznem, ahhoz, hogy tudjam, ő nem követett engem. Valószínűleg még szüksége volt egy kis magányra, hogy megeméssze a korábban történteket, mielőtt visszatért volna egy hamis mosollyal az arcán.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor beléptem a fűtött épületbe, és kiélveztem, ahogy átjárta a kellemes meleg a kihűlt végtagjaim. Szétnézni se volt időm, mert Eleanor a semmiből tűnt fel előttem, és jól letolt az eltűnésem miatt. Furcsállva néztem hirtelen jó kedvét, hiszen nem is olyan rég még könnyek áztatták az arcát. Úgy látszik őt nem viselte meg annyira a korábbi kis incidens, mint Zayn-t. Vagy Eleanor tehetséges színésznővé vált.
Az oldalamat furdaló kérdéseket nem tettem szóvá, hiszen azzal lelepleztem volna magam előtte. Ami egyenlő lett volna a bűntudatával, - amiért elrontja az estémet - és az ezt követő haragjával, - „amiért hallgatóztam”.
- A vőlegényed már mindenhol keresett - jegyezte meg El, én pedig felvont szemöldökkel hallgattam őt. - Azt mondta, hogy szeretne bemutatni néhány fontos embernek - tette még hozzá szórakozottan, miközben belém karolva indult meg a tömeg felé - útravaló gyanánt pedig szerzett nekünk 1-1 pohár pezsgőt, amit a korom miatt Amerikában meg sem ihattam volna.
- Louis-t hol hagytad? - kérdeztem felvont szemöldökkel, amikor feltűnt a mókamester hiánya.
- Szerintem Harry-vel vagy Blake-kel beszélget - vont vállat lazán. - Gyere, keressük meg őket! - húzott a bárpult irányába.  S úgy nézett ki, hogy Ellie ráhibázott, mivel Lou a vőlegényemmel és két másik öltönyös férfival társalgott. a nevetésükből ítélve igazán jól mulattak. Eleanor egy torokköszörüléssel hívta fel magára a figyelmet, s így hamar mind a négy szempár ránk szegeződött - pontosabban Eleanor-ra, mivel kislányos zavaromban mögötte bujkáltam.
- Lám-lám! - szólalt meg először Blake, s hallottam a hangján, hogy már néhány pohárnak a fenekére nézett. Ezért  nem szabad őt Louis közelébe engednem legközelebb. - Csak nem a kedvenc sógornőm futott be?
- Ejnye, Blake! - korholta őt játékosan Elle - Attól még távol állunk - rázta a fejét rosszállóan, én pedig megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amiért Ellie emlékezett a régi mesémre és játszotta a szerepét. - De nem én vagyok itt a lényeg! - csapta össze a tenyerét. - Nézzétek csak kit találtam! - magyarázott tovább lelkesen Eleanor, és maga mellé tolt. Az ajkamba harapva pásztáztam a földet, s senkit sem vizsgáltam meg közelebbről. Kellemetlenül éreztem magam, de én magam sem tudom, hogy miért. Talán a számomra ismeretnek férfiak társasága miatt, - akiket a többiek úgy kezeltek, mint a régi barátaikat.
- Theodora! - hallottam meg Blake kellemes baritonját, és egy csókot nyomott a számra. Ezzel még inkább zavarba hozott, mivel sosem szerettem a mások előtt ilyesmiket csinálni vagy a figyelem középpontjában lenni.
- Teddy maci! - kiáltotta Louis, mire szúrós szemekkel meredtem rá.
- Sose fogod ezt abbahagyni, ugye?- néztem rá ajkaimat biggyesztve, de őt ez különösebben nem hatotta meg. Inkább Eleanor göndör tincseivel foglalkozott, mire durcásan karba tettem a kezem. Talán kezdett a fejembe szállni ez a pár pohár pezsgő? Sosem bírtam igazán az alkohol, ezért is fogyasztottam nagyon ritkán.
- Teddy! - felkaptam a fejem a nevem hallatán és kíváncsian Blake-re pillantottam. - Szeretném bemutatni a főnökeimet, akiknek nagyon halas vagyok, azért, amiért eljöttek - sandított rájuk hatalmas vigyorral az arcán.
- Nicholas Grimshaw - nyújtatta a kezét az egyikük, én pedig hezitálva ráztam meg a jobbját. - De a legtöbbször a Nick-re hallgatok - kacsintott  rám, én pedig jót nevettem megjegyzésén. - Sikerült a főnökurat is magammal cipelni - biccentett a fejével a bal oldalára, s az említett férfi arcára vezettem a tekintetemet. Amikor rájöttem, hogy ki ő, az arcomra fagyott a mosoly. Hiszen nem más állt előttem, mint az a „jóképű idegenem”, aki miatt napokig lelkiismeret furdalásom volt.
Komoran bámult rám, s az arca arról árulkodott, hogy ő már rájött a felfedezésemre. De nem hiszem, hogy túlságosan díjazta volna ezt a meglepetést.
- Teddy! Ismerd meg Harry Styles-t, a One Direction vezérigazgatóját - vigyorgott Blake, én pedig nagyot nyeltem, és próbáltam megszakítani a szemkontaktusunkat Harry-vel. De ez nem volt egyszerű feladat, mivel neki vannak a legszebb zöld szemei, amiket valaha láttam. - Harry! Ő itt Theodora Medwin, - ölelte át a derekamat Blake és hozzáfűzte azt a szócskát, amire Harry semmiképpen sem számíthatott - a menyasszonyom..